Infrafűtés - infrapanel fogyasztása és energiatakarékosság

Miért érdemes infrafűtést választanod?

Az infrafűtés számos előnnyel rendelkezik a hagyományos, konvekcióra (a levegő általi hőátadásra) épülő, sokunk által ismert fűtésekkel szemben. Összeszedtük a legfontosabbakat:

 

  


  

Egyenletes hőeloszlást biztosít

  

Az infrafűtés a hagyományos fűtési rendszerektől gyökeresen eltérő módon, infrasugárzás kibocsájtásával melegíti a környezetében lévő tárgyakat, épületszerkezeteket és a helyiségben tartózkodókat. Az infrapanel által keltett hő tehát nem a levegő közvetítésével, hanem közvetlenül jut el hozzánk valamint a bennünket körülvevő épített elemekhez. (Ennek köszönhető az is, hogy olyan hamar érezzük az infrafűtés melegítő hatását.) A helyiséget minden irányból határoló, felmelegített falak, padló és mennyezet együttes hőleadásukkal kiegyenlített hőeloszlást biztosítanak a szobában.

  
  

Egészségesebb levegő a szobában

  

Az infrafűtés esetében nem a levegőre hárul a hő közvetítésének feladata, ezért kiküszöbölhető a szoba levegőjének túlfűtése, ami amellett, hogy jelentős energiamegtakarítást jelent, egyéb előnyökkel is jár: a helyiség levegőjének mérsékeltebb felmelegítése nyomán kevesebb a levegőből távozó pára mennyisége, így kisebb mértékű a levegő szárazsága és az ebből adódó porképződés is. Ennek kedvező élettani hatása vitathatatlan: csökken vagy akár teljesen megszűnhet az arra érzékenyek esetében a kötőhártya és nyálkahártya irritáció.

  
  

Kisebb hőveszteség szellőztetéskor

  

Az alacsonyabb levegőhőmérséklet, valamint az a tény, hogy nem a levegő végzi a hőátadást, biztosítja, hogy szellőztetéskor sem tapasztalhatunk jelentős hőveszteséget. Többek közt emiatt olyan gazdaságos az infrafűtés.

  
  

Környezetbarát

  

Az infrafűtés nem termel szén-dioxidot vagy egyéb, környezetre káros égésterméket. Az üzemeltetéshez szükséges elektromosság pedig előállítható megújuló energiaforrásokból, így tehát az infrafűtés esetében igazán tiszta fűtési módról beszélhetünk. Környezetbarát
voltát tovább erősíti kiváló minőségéből fakadó tartóssága: a Heat4All fűtőpanelek várható élettartama akár 50 év is lehet, amellyel nagyban hozzájárulnak a hulladékok termelődésének lassításához.

  
  

Gátolja a penészképződést

  

Az infrafűtés melegen és szárazon tartja a falakat (a fentebb tárgyalt közvetlen hőátadás miatt). Az ilyen környezet köztudottan nem kedvez a penész kialakulásának. Ha pedig a falon nem telepszik meg a penész, akkor a levegőben sem szállnak annak spórái. Így teszi még tisztábbá és egészségesebbé az infrafűtés az általa fűtött helyiség levegőjét.

  
  

Rugalmas

  

Az infravörös fűtés óriási előnye, hogy bármikor igény szerint bővíthető, kiegészíthető anélkül, hogy ezzel rendszerszinten többletköltséget okoznánk. Ez azt is jelenti, hogy adott esetben a fűtés korszerűsítésével akár helyiségenként is haladhatunk, hosszabb időszakra szétosztva a teljes beruházás költségeit. Hasonlóképpen jelenlegi infravörös kiegészítő fűtésünk is a jövőben bármikor fő fűtési rendszerré fejleszthető.

  
  

40 év alatt 0% hatásfok vesztés

A Heat4All alacsony energiaigényű  infrapanelei optimálizálják a helyiségklímát, csökkentik a porképződést, megszüntethetik a penészképződést. Kérd ajánlatunkat és válts a legkorszerűbb energiatudatos elektromos fűtésre!

Scroll to Top